Lencsefasírt vagy lencseburger

A receptem alapját az alábbi adta:
http://www.zizikalandjai.com/2014/03/vegan-lencse-dio-burger.html

Vasárnap az első vegán piknikre készültük férjemmel (mi voltunk előszőr, de már régóta tartanak ilyet rendszeresen) és már szombaton elkezdtem előkészülni, beáztattam és megfőztem a lencsét.
Mivel sok embernek készítettem, így több mint fél kg lencsét elkészítettem. Pontos arányokat nem fogok tudni mondani a továbbiakban, mert mindent szemmértékre és ízlésre döntöttem el.

Tehát több mint fél kg. lencsét megfőztem 3 db babérlevéllel, sóval, fűszerekkel. Mikor megfőtt, leszűrtem és hagytam hűlni. Közben reszeltem 4-5 gerezd fokhagymát és egy kisebb póréhagymát megdinszteltem kókuszzsíron. Közben kb. két nagyobb maréknyi diót-paradiót vegyesen megpirítottam serpenyőben és aprítógépben ledaráltam. Mikor a lencse kihűlt, beleadagoltam ezt is az aprítógépbe és pépesre daráltam. Ezután összekevertem a darált dióval, dinsztelt hagymával, fokhagymával. Ezután fűszereztem, tettem bele jó sok majorannát, pirospaprikát, füstölt paprikát, sót, vegamixet, borsot, őrölt köményt, oregánót. Jól megborítottam a sörélesztő pelyhet, nem sajnáltam ki belőle.
Az eredeti recept szerint répa is kell bele, én ezt most kifelejtettem, mivel emlékezetből készítettem az egészet, de így is finom lett. Valamint a petrezselyem zöldet is kihagytam, de legközelebb nem fogom, mert imádom! Ha nagyon lágy a massza, akkor lisztet is lehet hozzáadni, én sárgaborsó vagy csicseri lisztet szoktam, de aki nem gluténérzékeny, adhat hozzá rendes lisztet is. Egy éjszakán át hagytam állni a masszát a hűtőben, majd másnap reggel gombócokat formáltam belőle és GM kenyérmorzsába forgattam, majd tepsiben sütőpapíron olaj nélkül 160 fokon megsütöttem, amíg meg nem pirultak szépen. Picit megrepedezett, de egész jól egyben maradt.

Ha hamburgert pogácsát akarunk készíteni, akkor nagyobb, lapos korongokat formáljunk belőle.

Jó étvágyat! :)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Gluténmentes kenyér - ez tényleg tökéletes állagú és ízű

Kenődiós - avagy kenőmájas máj nélkül

Kolbászkrém kölesből